MAGYARORSZÁG, 1031 BUDAPEST, KELED ÚT 3.
Paraméterek
ízületeket és gerincet kímélő mozgásforma
hatékony sejtanyagcsere és méregtelenítés
erősíti a törzsizmokat és a medencefenék izmait
az állóképességed és a közérzeted is jobb lesz

Egyénfüggő, hogy ki hogyan viseli a gyermekágyas időszakot. Természetes, hogy mindenki másként éli ezt meg. A legtöbb nőnek kezdetben egy újszülött mellett nincs is igénye a testmozgásra, csak a pihenésre és a regenerálódásra koncentrál, azonban eljön az az időszak is, amikor már jólesne egy kis mozgás. A testnek ilyenkor szüksége van az erősödésre, hogy a szülést követően a leghatékonyabban tudjanak regenerálódni az izmok, az ízületek és a szervezet.

A szülést követő hatodik héten szokták az orvosi kontroll eredményeként engedélyezni a teljes körű mozgást. Fontos, hogy ne gyötörjük izmainkat egyből a régi rutin szerint, miközben igyekszünk helyt állni az újszülött mellett. Az, hogy a 6 hetes kontrollon “zöld utat” kaptunk, még nem jelenti azt, hogy ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. A fokozatosság elvét kell szem előtt tartanunk, vagyis visszafogottan elkezdhetünk edzeni és terhelni magunkat. A lényeg, hogy mindig figyeljük testünk reakcióit, és annak megfelelően haladjunk, ugyanis egy-egy elhamarkodott lépéssel még hátráltathatjuk felépülésünket is. 

A kellemes meleg, a mozgás öröme, a kedvenc zenéid, egy kis énidő rögtön feltöltenek majd.

Az INFRASLIMX egy beltéren végezhető infrás edzési lehetőséget kínál privát környezetben. A fekvő testhelyzetű biciklizésnek köszönhetően sokkal kevesebb terhelés vagy ütődés éri az ízületeket és a szerveket. Az infrafény még jó hatással is van az ízületekre és a szalagokra. A meleg kabinban testünk könnyebben veszi fel az izommunkához szükséges ritmust. A vákuum elősegíti a vér- és nyirokkeringés gyorsulását, ami pozitív az élettani folyamatokra nézve. Azáltal, hogy gyorsul a vérkeringés, hamarabb jutnak oxigénhez és tápanyaghoz a sejtek. A hatékony sejtanyagcsere és méregtelenítés a regenerálódásban is támogat minket. Szülés után azért is hasznos egy kis mozgás, mert így tudunk az állóképességünkön javítani, ami segít minket a mindennapokban. Edzéssel a stressztől is megszabadulunk és közérzetünk is jobb lesz. 

A terhesség során a relaxin nevű hormon felel azért, hogy a testünk kellőképpen követni tudja az átalakulást. Lazítja az izmokat, ízületeket és szalagokat, így terhelhetőségük szülés után még nem lesz a régi. A szervezet még minimum 5-6 hónapig termeli ezt a hormont, sőt a szoptatás miatt ez még tovább is tarthat. A relaxin hormon szintje befolyásolhatja a medencefenék lazaságát és erejét, emiatt is kiemelten fontos a fokozatos terhelés és a gyakorlás mielőtt bármilyen magas intenzitású gyakorlatot végeznénk.

próbáld ki az ems-slimx kezelést is!

Non-invazív testkezelés az izomépítésért és a zsírégetésért

FOGLALJ IDŐPONTOT

Válassz szalonjaink közül és jelentkezz be még ma, hogy megtapasztald egy új edzésforma élményét.